Cégünkről

Nyomtatás E-mail


Cégünket a Budapest Aircraft Service Kft.-t, (röviden BASe Airlines) repülő műszaki és hajózó szakemberek alapították 1991 decemberében.

Cégünk központja Budapesten található, ezért az üzemeltetés bázisaként a Budapest - Ferihegy Nemzetközi Repülőteret – mai nevén Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – választottuk.

Működésünket két bérelt LET L-410 UVP-E repülőgéppel, charter és postajáratok üzemeltetésével kezdtük meg.

Szinte ezzel egy időben már menetrend szerinti regionális személyszállító járatokat repültünk a szomszédos országokba – mint Ausztria, Ukrajna és Horvátország – egy szerződés alapján az AVIAEXPRESS egykori magyar légitársaság járatszáma alatt.

1992-től külföldi partnerek megbízásából éjszakai postajáratokat végeztünk osztrák, szlovák és olasz célállomásokra, Budapestről, Zágrábból és Ljubljanából egyaránt.

A fent említett tevékenységeken kívül cégünk karbantartott és üzemeltetett tizenegy helikoptert a Magyar Országos Mentő Szolgálatnak a helikopteres légimentési feladatai ellátására az ország hat repülőterén, és egy merevszárnyú repülőgépet nemzetközi betegszállítás céljából 1994-től 2006-ig.

Lehetőségeinket tovább bővítette a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) - mai nevén Budapest Airport Zrt. – LET L-410 UVP-E8 típusú kalibráló gépének szerződés keretén belüli üzemeltetése, mellyel bel- és külföldön, polgári és katonai navigációs rendszerek precíziós hitelesítő mérőrepülési feladatait láttuk el 1996 óta.

Az első saját LET L-410 UVP-E repülőgépünket 1997-ben vásároltuk. A másodikat és az első helikopterünket (MI-2) pedig 2000-ben. A repülőgépekkel árut szállítottunk Román területekre, valamint ezzel egy időben az Air Bosna Nemzeti Légitársaságnak repültünk menetrendszerinti személyszállító járatokat Rómába és Belgrádba.

Ami a nemzetközi légi-áru szállítást illeti, cégünk számos menetrend szerű légi járatot teljesített saját LET L-410 UVP-E típusú gépeinkkel, valamint bérelt AN-26B típusú repülőgépekkel, árut, csomagot és levélpostát szállítottunk Európa szerte.

Az idegenforgalom kihívásainak megfelelően 2003-tól szezonális charterláncokat indítottunk Budapestről és kisebb vidéki repülőterekről népszerű üdülőhelyekre, Horvátországba és Montenegróba.

2005 nyarán az első Embraer 120 ER "Brasilia" típusú repülőgépünkkel folytattuk ezeket a charterláncokat Tivatba, majd később Korfura és Burgasba a legnagyobb magyar utazásszervezők megbízásából.

Jó szakmai együttműködésben több száz órát repültünk az Air Moldova menetrendjében 2006 és 2011 között, amikor a flottánk - amely 2008 közepétől már két új EMB-120 ER típusú légijárművel bővült - kapacitása megengedte.

Ugyanebben az időszakban kezdtünk üzemeltetni egy Bell 206B helikoptert is, melyet sétarepülésre, munkarepülésre, stb… használunk.

2007-ben aláírtunk egy szerződést nemzeti légitársaságunkkal, a MALÉV Magyar Légiközlekedési Zrt.-vel néhány regionális járatuk üzemeltetésére. Az első szezonban Ljubljanába és Temesvárra irányuló menetrendszerinti járatokat hajtottuk végre MA járatszám alatt.

Mostanra számos járatot üzemeltetünk a MALÉV napi menetrendjéből a környező desztinációkba, rugalmasan, a gyakran változó üzemeltetési igényeknek megfelelően.

A megfelelő szintű és minőségű repülésbiztonságra biztosíték a magasan képzett hajózó és műszaki személyzet, tapasztalt szakági vezetők irányítása alatt.

A külföldi partnerekkel való mindennapi együttműködés eredményeként, figyelemmel tudjuk kísérni a kereskedelmi repülés fejlődését, és az így szerzett tapasztalatokat hasznosítjuk működésünkben.

Amennyiben a BASe Kft. szolgáltatásait különleges szállításra kívánják igénybe venni cégünk vállalja a személyzettel és a feladat végrehajtással kapcsolatos speciális biztonsági feltételek teljesítését is, így az ilyen repülések megszervezésére és végrehajtására vonatkozó előírások betartását.

Mindenkor állunk jelen és jövőbeni Partnereink szíves rendelkezésére.

Tisztelettel,

Ármai Zoltán
Ügyvezető